Stephenie Meyer
(The Host)
A burok
"A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…"
Eredeti címén: The Host
Kiadták: New York 2008.ban
Magyar o.:2008.ban
Fordítója: Farkas Veronika
ISBN: 978 963 986 827 4 (ha véletlenül olvasnád)
Kiadó: Agave Könyvek
Nyomtatta és kötette: Kaposvári nyomda
Műfaja: fantasy
szerintem még: +romantikus,kalandregény, scifis-beütéssel
528 oldalból álló kemény kötésű könyv
Prológus+59 fejezt+Epilógus= 61 fejezetből áll
Régebben olvastam már ezt a könyvet de sokszor teszem azt, hogy előszedem és elolvasom a kedvenc fejezetemet(59.fejezet) és élvezem...♥
Igazi fantasy regény kicsit scifis elemmekkel, a beköltöző ezüst kis „izékkel” akik elfoglalják az emberiséget és alig marad ellenük bujdosó igazi emberi lélekkel rendelkező akinek nincs ezüst csiloggás a szemébe.
Stephenie megírta a sikeres Twilight Sagát és fellendítette vele a vámpír kultuszt talán fanatizmust is teremtett a tindédzsereknél persze.( felnőtt olvasók:Bram Stoker, Lara Adrian, Anne Rice, J.R. Ward miatt kedvelik a denevér embereket)És tessék itt ez a könyv ahol se több száz éves vámpírok, se farkas emberek csak egy újdonság az „űrlények”.
Boritó:
Dupla borítóval van dolgunk egy védő+ és egy rendes kemény tábla.
<-(¯`·.·´¯)-««itt jól látszik, hogy
fő színe a fekete és egy arcrészletnek a kihangsúlyozott szeme, egy női szem ahol a pupillának kellemes ezüst árnyalata feldezhető.(tartalom miatt persze). Nekem nagyon tetszik ez a szépen kidolgozott kép. /A lány sminkje egy kis szempilla spirál(fekete) barna szemcerka, de talán szempilla göndörító is kell./Védő borító hátoldalán egy szöveg van "Egy test, két lélek és minden idők legizgalmasabb szerelemi háromszöge egy olyan világban, ahol, az egész emberiség jövője a tét."
-Hát evvel van egy kis vélemény különbségem, hogy nem szerelemi 3szög hanem 4!! Szegény Iant♥...kihagyták...
Tartalom:
Képzeljünk el olyan kislényeket akik már több társadalmat elfoglaltak akik a tenyerünkbe elférnek amikor tehetetlenek és még nincsenek "beültetve" egy gazdatestbe ezüstösen csillognak és több ezer hajszerű kinövéseik vannak. A földre kriotartályokba érkeznek és elterjednek, az emberek idegközpontjaikba ültetik őket akik benne laktak a test eredeti tulajdonosát kitörölve, csak emlékeket hagyva élnek bennük. Paradicsomnak is gondolhatná az aki ott lakik nincs bűnözés,nincsenek drogok,
boltba nem kell fizetni (de a kasszán lehuzzák az rendelés miatt)nincsenek betegségek (se rák, se daganat...) gyógyszereik vannak mindenre
De nincs szerelem csak úgy élnek mint ahogy a gazdatesteik éltek együtt, nincs házasság, ők másképp szaporodnak ezek a lelkek. Érkezik egy új lélek akit egy bujdósó emberbe raknak bele, aki azok közé tartozik akik észrevették rokonaikon a változást és látták ilyenkor milyen a szemük ami ezüstösen csillog ők menekülnek és bujdosnak. Közülük való Melanie Stryder akit elkaptak élelmiszer szerzés közben, ő belé ültették a lelkek közöt elhírhedt lelket akit Vándornak hívnak. Ő bejárta már majdnem az összesbolygót amit elfoglaltak (éneklő virágok,sárkányok,omega..stb...) Amikor felébred különös dolgot kezd észre venni a test előző lakójával megkell osztania a testét, igaz Melanie nem tud fizikai mozdulatot kezdeményezni. Képeket mutat Vándornak és elkezdenek szimbiózisban élni. Vándor kirekesztettnek érzi magát, hogy csak ő ilyen akinek megkell osztania a testét az előző lakóval de megkedvelik egymást Mellel és annak családtagjait is kezdi megszeretni azokból a képekből amit megmutat neki M. Elindulnak a sivatagba Jamiehez(Mel öcsce) és Jaredhez (szerelme Melnek akibe beleszeret V is) és a többiek rejtek helyére. Sikerül megtalálják sok mindenen kell Vándornak végig mennie addig amig elfogadják őt a bujdosók sokan félnek tőle de megismerkedik Jebbel (nagybácsija) Iannal és kezdik elfogadni ő mi és nem bántják már. Zsared sokáig nem hit Vandának (Vándor új neve), de lassan elhiszi, hogy az ő Melanie-ja ott van bent.
Vanda megmutatja, hogyan kell eltávolítani egy lelket az emberi testből és kéri amikor őt távolítják el ne küldjék vissza másik bolygóra hanem itt temessék el a földön mert úgy érzi ez az othona. Nem teszik meg neki a kérését Ian akibe közbe szerelmes lett úgysem engedte... Megtörténik a kiválasztás és Melanie újra az igazi elmennek Vandának testet keresni megtalálják (Holdra nyíló Szirmot) Hollie akinek a gazdatestébe már az eredeti lakó kitölrlödött és berakják Vandát. Szerelme Ian miatt még a korát is öregiti egy kicsit, hogy hadd legyen hű társa. A könyv végén ismerkednek meg Élő Virágot égetővel és barátaival és kiderül azért van egy két különc lélek is akik szeretik az emberek és együtt élnek velük.
Bevallom szerintem eddig ez a legrosszabb összetömörített tartalom írásom de annyira szuper könyv és annyira tartalmas, hogy sok minden kikellet hagynom és így elég unalmasnak és élvezhetetlennek tünik...:( PEDIG NEM!! NAGYON ÉRDEKES ÉS IZGALMAS!!! AJÁNLOM OLVASÁSRA!!
Ma olvastam eddig nem is tudtam, hogy megfilmesitik kiváncsi leszek milyen lesz...:) biztos jó.
Kedvenc szereplőm a férfias IAN volt mert sajnálja amit tett Vandával és nem a külseje miatt szereti hanem a belső értéke miatt annyira LOVE:) Scifi nem scifi nekem ez a könyv tetszett élveztem!!
Értékelés: ♥♥♥♥♥ (öt szív)
(a képek amik szerepelnek azok mindcsak a rajongók által készítet még nem tudni kik lesznek a film szereplői a férfi kép az Jared alatta egy manga stilusos képe 4-ükről (Jamie, Jared,Ian, Melanie/Vanda) alatta pedig Melanie képe amin az olvasható hogy fogoly a saját testében)